A gyerek belülről fakadó motivációja és bevonása nélkül sikertelen lesz a fogyás, mivel a gyerek zugevővé válhat. Jutalmat szeretne kapni, de a nassolás utáni vágya erősebb lehet, különösen, ha sokat van egyedül. A kisiskolást délután nem lenne szabad egyedül hagyni, inkább maradjon a napköziben, mert ott felnőtt felügyelet van. A gyerekeknek ebben a korban még nem elég megbízható az önszabályozó képességük, nem elég szilárd az akaratuk, könnyen csábíthatóak. Nincs is min csodálkozni, hiszen mi felnőttek is elcsábulunk egy-egy finom falat láttán. Specchiasol Puridren lúgosító, méregtelenítő koncentrátum 500 ml -es kiszerelésben érhető el webáruházunkban. Ennek segítségével sikeres lesz a fogyókúrád. De térjünk vissza a gyerekkorba! Még mindig kitüntetett szerepűek az érzelmi-indulati folyamatok, az érzelmek szerepe egyáltalán nem lebecsülendő! Fokozatosan válnak képessé arra, hogy indulataikat fékezzék, hogy képesek legyenek ezen indulatok szabályozására, és a megfelelően szocializált magatartásformák érvényre jussanak. Hiába tudják elméletben, hogy mi a helyes és kívánatos viselkedés, ha ezeket nem tudják megvalósítani. Elsődlegesen arról van szó, hogy a szabályok nem váltak belsővé, nem interiorizálódtak, még külső irányítás, vezetés kell ahhoz, hogy a szabálytalanságok ne történjenek meg. A valóban belülről, lelkiismeret által vezérelt szabály akkor is szabály, ha nem állunk a gyerek mellett! Ez a nevelésünk egyik legfontosabb célja: akkor tudunk feltétel nélkül megbízni a saját gyerekünkben, ha az általunk képviselt normák beépültek a személyiségébe, és képesek a gyerek magatartását irányítani! Kisiskoláskorban még így is előfordulhat, hogy a gyerek viselkedése eltér a morális normától, ha az otthoni családi közösségben 100%-ig megbízható! Ennek pontosan az az oka, hogy még nem jutott el a gyerek a szabályok interiorizálásáig: amíg ott állunk a háta mögött, amíg a mi külső irányításunk alatt áll, addig a szabályt be- tartja, de amint egyedül marad, esetenként áthágja. Az erkölcsi fejlődés üteme sokkal lassabb, mint a fizikai vagy értelmi fejlődés!
Keresés ebben a blogban
2018. április 30., hétfő
Tudatosan tenni a fogyásért

Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése